Szabó Imre

Szabó Imre

"Ez az üzenet főként a benne lévő szavak miatt fontos."

Karcagon születtem 1976. június 25-én. A Zádor úti Általános Iskola után Nyíregyházán, az Élelmiszeripari Szakmunkásképzőben végeztem 1994-ben, molnár szakon. A Karcagi Őrlő malomban kezdtem molnárként, a malom bezárása óta pedig a Kite Aprómag Kft-nél dolgozom.

Amikor 2008-ban a malomtörténeti kiállítást rendeztem, régi molnár ételek receptjeire találtam, ezeket kiegészítettem és szerzőtársammal, Elek Györggyel megírtuk a Karcagi molnár ételek című könyvet. Ebben nemcsak a malomban lévő gabonákból (búza, kukorica, köles, stb.) készült ételek szerepelnek, hanem a saját receptjeim is. Leghíresebbé a túrós gyümölcsös kölesmálé lett, amely alapul szolgált a 2011-es országtorta verseny nyertesének, a Zila László készítette kölestortának.

A kunok I. világtalálkozóján, 2009-ben főztem először fordított köleskását, majd Karcagon sok rendezvényen népszerűsítettem a köles ételeket. Óvodákban gyerekekkel ismertettem a kölesmálét, köles ételeket főztem televízióknak (Karcag tv, Duna tv Gazdakör és Ízőrzők, Hír tv Érték mentés másként, m1 Gasztró angyal) és újságoknak (Szabad Föld, Vidék Íze, Blikk Nők, Kistermelők Lapja, Új Néplap).

A 2012-ben megalakult Karcagi Ízőrző Egyesület célul tűzte ki, hogy nem hagyjuk elfeledni a régi ételeket, hanem tovább adjuk a fiataloknak!

 

Lásd még:

Szabó Imre: Kölesételek Karcag környékéről