Garaczi János

Garaczi János

"Mesterszakács, a szakma doyenje"

Helvécián születtem 1947-ben. Szakács szakmunkásvizsga 1964-ben, mestervizsga 1980-ban, felsőfokú áruforgalmi vizsga 1982-ben. Konyhafőnök voltam az Aranyhomok Hotelben 1970-1975-ig, a Tanyacsárdában 1976-2007-ig, majd utóbbiban napjainkig ügyvezető igazgató. Szakmai tapasztalataimat éttermekben szereztem, előrehaladását hazai és külföldi elismerések sora kísérte. 1980-ban megkaptam a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét.

A szüleim, akik helvéciai gazdálkodók voltak, javasolták, hogy a vendéglátóiparban helyezkedjem el. Édesanyám mondta is: fiam, szakácsként soha nem leszel éhes. A Kecskemét melletti Helvéciáról minden nap 12 kilométert kerékpároztam be a megyeszékhelyre, hogy tanulhassak. Megéreztem a szakma nagyszerűségét, s egyre jobban beleszerelmesedtem a szakács mesterségbe.

A kecskeméti Dióhéj étteremben sajátítottam el a főbb gyakorlati fogásokat, Garasi Károly üzletvezetőtől tanultam sokat. Amikor Garasi megkérdezte: "Hogy vagy fiam?", akkor azt kellett válaszolni: "Nem jól, mert ma még nem dolgozhattam". Ő adta az első lökést a pályán.

Gömöri Ferenc hívott 1975-ben, hogy egy klasszikus pusztai programmal egybekötött vendégfogadást kellene kialakítani, így született meg a Tanyacsárda. A régi 5-ös országút, akkor óriási tranzitforgalmat bonyolított le, s szívesen álltak meg az utazók és a turisták is. Az évek során ezt fejlesztettük tovább. Rengeteg elismerő címet szereztünk az évtizedek során.

Mindig úgy gondoltam, hogy a tudásomat tovább kell adnom, a Tanyacsárda több mint vendégfogadó hely, ez egyben egy iskola is. Az elmúlt évtizedekben az ország minden területéről bekopogtak hozzánk az ambiciózus fiatalok, hogy ellessék a szakmai fogásokat. Közülük jó páran be is kerültek annak a Nemzeti Szakácsválogatottnak a tagjai közé, amelynek több alkalommal a felkészítője is voltam.

A képen Heródek János mesterszakács látható mellettem, akivel közösen írtuk az 1998-ban megjelent Tanyacsárda című könyvünket.

Garaczi János - Heródek János: Tanyacsárda

 

Lásd még:

Garaczi János: Kölesreceptek

A Tanyacsárda honlapja: www.tanyacsarda.hu

A Tanyacsárdáról készült új film itt tekinthető meg:
         http://www.youtube.com/watch?v=eT64bho-OIs